|
A kiszolgáltatott rab nem emelhet kifogást, hogy melyik cellába lökik be. De engem, illetve a tanácstagokat, akiket egyébként a németek jelöltek ki névszerint, egyéb meggondolások is vezettek. Én 16 éve álltam a pesti izr.hitközség élén, nehéz, küzdelmes és fájdalmas időszakban kellett az élén állanom. Mikor és hol volt ilyen súlyos időszak a zsidóság történetében ? Március 19-ike pedig előre vetette fekte árnyékát a legeslegsúlyosabb hónapokig. Gyáva, férfiatlan és felelőtlen magatartásnak, önző menekülésnek és megfutamodásnak véltem, ha most, éppen most hagyom cserben hittestvéreimet, amikor a legnagyobb szükség van vezetésre, amikor tapasztalt és összeköttetésekkel is rendelkező férfiak áldozatos munkája talán valamit segíthet mégis. Mint vélekedett volna rólam a külföld zsidósága, ha kibúvót keresek a kötelesség teljesítése alól. Azt hiszem,így gondolkodtak a tanács többi kirendelt tagjai is, akik ugyancsak hosszú ideje szolgálták a zsidó közösséget. Tudtam, hogy egy versenyfutás kezdődik az idővel. Bizonyos, hogy a háború hónapok alatt befejeződik a németek tökéletes leverésével. Számítottam azonban arra, hogy a megmeneküléshez túl hosszú lesz ez a néhány hónap is, egyéb segítségre is szükség lehet közben. Gondoltam arra, hogy esetleg a kormányzót is igénybe kell majd vennem a magyar zsidóság megmentése érdekében, azt a kormányzót, akit húsz éve ismertem és mindig, ha erre szükség volt, kérésekkel ostromoltam zsidó ügyben. Tudtam és tudnom kellett, hogy kiszolgáltatottságunkban belülről csak a kormányzó segíthet rajtunk, kívülről egyelőre nem is kaphatunk segítséget. De arra is kellett gondolnom, hogy a külföld felől is fog történni valami, ha a versenyfutásban fogy, egyre fogy az idő és ezzel fordított arányban nőnek majd a veszedelmek. Eleve számítottam mindenféle eshetőségre, de mindenképpen arra az egyre tekintettem, hogy különböző taktikai lépésekkel kell elodáznom a végső veszedelmet, az egész magyar zsidóság elpusztulását. Idős ember létemre, akinek egészségét már aláásta az idő, minden bizonnyal könnyebb lett volna, ha félreállhatok és nem kellett volna vállanom a tanácsban ezt a nehéz szerepet. De vajon nem az lett volna lelkiismeretlenség, ha félreállok ? Így gondolkozott a tanács legtöbb tagja is, az kétségtelen, hogy kimehettem volna Svájcba, mert erre mód kínálkozott, de nem tettem. Ha kimentem volna, azt magamért és családomért tettem volna, és hogy nem mentem mégsem, azt a magyar zsidóság egyeteméért tettem. A tanács tagjai közül volt néhány, aki elhagyta a posztját, de több olyan is volt, aki ugyancsak nem élt a felkínálkozó lehetőséggel, éppen a közösségünk miatt. Viharos időben a nyáj látja kárát annak, hogy a tapasztalt pásztort tapasztalatlan és véletlenül odaszegődött pásztor cseréli fel. Ezért kellett a tanácsi tagságot vállalnunk és az nem könnyű előnyt jelentett nekünk, hanem nehéz, áldozatos, veszedelmes munkát. Mert bizony eljutottak hozzánk olyan hangok annak idején, hogy előnyökért ragaszkodtunk a tanácstagsághoz, azért, hogy a bőrünket mentsük és Gestapo igazolványt kapjunk.
Részlet Stern Samu, a Zsidó Tanács elnökének visszaemlékezéséből.
| |
|