A Kállay-korszak 1942-1944

 

Az 1942 márciusában Bárdossyt váltó Kállay Miklósnak kellett volna kivezetnie Magyarországot az egyre nyilvánvalóbban elvesztett háborúból. Az ő feladata volt, hogy megtalálja a kapcsolatot az ellenséges angolszász hatalmakkal. A németektől való elszakadás politikájának fontos eleme volt a nácik zsidópolitikájának elutasítása. Kállay kétéves miniszterelnöksége alatt - Horthy teljes egyetértésével - következetesen ellenállt a németek követeléseinek, hogy szolgáltassa ki, deportálja a zsidókat. Így a zsidók Magyarországon különleges helyzetbe kerültek: míg a nácik által megszállt Európában zsidók millióit lőtték agyon, vagy gázosították el, addig a magyar zsidók egyre nehezebb körülmények között, de fizikai biztonságban éltek. (Leszámítva természetesen a munkaszolgálatosok egy részét.) Horthy és Kállay helyzetét megkönnyítette a nemzetközi környezet. Mussolini sem Olaszországból, sem a csapatai által megszállt területekről nem engedélyezte a deportálást. Antonescu román diktátor 1942 őszén leállította a román zsidóság elhurcolásának előkészületeit. A Pétain marsall vezette Franciaország sem járult hozzá a francia állampolgárságú zsidók átadásához (ezért főleg a menekült zsidókat vitték el). Jelzésértékű volt, hogy a kormány nem adott ki a náciknak több ezer, a Birodalomban és a megszállt Nyugat-Európában élő magyar zsidót. Az időhúzás jegyében a Kállay-kormány 1942-1943 folyamán összesen nyolc alkalommal állapodott meg a németekkel a külföldön élő magyar zsidók hazahozatalának végső határidejéről, és valamennyi egyezséget megszegte. A "zsidótlanításban" már ekkor is élenjáró berlini követ, Sztójay Döme 1943 őszén már szinte dührohamot kapott, hogy személyes meggyőződése ellenére még mindig magyar zsidók hazatérési ügyeiben kellett eljárnia a németeknél. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy Kállayék többnyire csak a vagyonos, ismert, vagy jó kapcsolatokkal rendelkező zsidóknak engedélyezték a hazatérést, míg a többséget a nácik deportálták.

Ennek az engedetlenségnek azonban ára volt: Kállaynak a németek és hazai támogatóik előtt fent kellett tartania a látszatot, hogy ország és a kormány antiszemitizmusa mit sem csökkent. Ezért Kállay hivatalos propagandája igen markáns zsidóellenes hangot ütött meg, az országgyűlés újabb zsidótörvényeket fogadott el.

A miniszterelnök 1942 nyarán Berlinnek üzenve nyilvánosan kijelentette, hogy kormánya szerint kívánatos a 800 ezer magyar zsidó "kiutasítása", de ez a jelen körülmények között csupán távlati cél lehet, ami csak a háború után valósítható meg. Kállay és Horthy tisztában volt a nácik által elhurcolt zsidók sorsával. Horthy 1943. április 16-17-én Hitlerrel és Ribbentrop külügyminiszterrel tárgyalva is szembesülhetett az Endlösung realitásaival. A jegyzőkönyv szerint a német diktátor szemrehányásait hallgatva Horthy 16-án azt mondta, hogy "ő mindent megtett, amit a zsidók ellen tisztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket." Hitler szerint "erre nincs is szükség. Magyarország akárcsak Szlovákia elhelyezheti a zsidókat koncentrációs táborokban...Ha a zsidók meggyilkolásáról esne szó, akkor neki (a Führernek) le kell szögeznie, hogy csupán egyvalaki gyilkol, tudniillik a zsidó, aki a háborúkat szítja és most befolyása révén civilek, asszonyok és gyerekek ellenivé torzítja." Horthy ezután bevallotta, hogy a frontra küldött zsidó munkaszolgálatosok zöme elpusztult a doni orosz offenzívában, de Hitler szerint valószínűbb volt, hogy átálltak az oroszokhoz. Ribbentrop ezt annyival egészítette ki, hogy minden magyar zsidó kémkedik az angol titkosszolgálatnak. Másnap, amikor folytatódott a vita, Horthy mérgesen megkérdezte, hogy "akkor ugyan mihez kezdjen a zsidókkal, miután úgyszólván minden életlehetőséget megvont tőlük - elvégre mégsem ütheti őket agyon", mire Ribbentrop azt felelte, hogy "a zsidókat vagy meg kell semmisíteni vagy koncentrációs táborokba kell szállítani (sic!)". Hitler ezután Lengyelországgal példálózott: "Ha ott a zsidók nem akarnak dolgozni, akkor agyonlövik őket. Ha nem tudnak dolgozni, akkor el kell pusztulniuk. Úgy kell őket kezelni, mint a tuberkolózis bacilusát, amely megfertőzheti az egészséges testet. Ez nem kegyetlenség, ha az ember meggondolja, hogy ártatlan teremtményeket is meg kell ölni, mint a nyúl és az őz, különben kár támad." Hitler költői kérdéssel zárta leplezetlenül őszinte fejtegetéseit: "Miért kellene a bestiákat, akik a bolsevizmust akarják ránk hozni, jobban kímélni?" Kállay és Horthy tehát annak tudatában nem járult hozzá a magyar zsidók deportáláshoz, hogy lényegileg tisztában voltak vele, mi lenne a sorsuk.

A magyar különbéke-tapogatózások a németek sztálingrádi veresége után egyre határozottabb alakot öltöttek. 1943 folyamán a semleges Svájcban, Svédországban és Törökországban a nem hivatalos magyar küldöttek és az angolszász hatalmak tárgyalásai gyakoribbá, a megegyezés lehetőségei konkrétabbá váltak. Kállayék koncepciójában nem volt helye az "ősellenség" szovjetekkel való kapcsolatfelvételnek. Elképzeléseik szerint az angolszászokkal kötött különbéke óvhatta volna meg Magyarországot mind a német, mind a szovjet megszállástól. Ennek azonban csekély realitása volt, hiszen az angolszász hadak lassan araszoltak előre Olaszországban. Bár 1943 októberében Horthy titokban elfogadta a szövetségesek fegyverszüneti feltételeit, ennek csak elméleti jelentősége volt, hiszen a következő hónapok eseményei lehetetlenné tették a fegyverszüneti megállapodás végrehajtását. A német hírszerzés jóvoltából Hitler a rosszul álcázott tárgyalások majdnem minden részletével tisztában volt. Úgy döntött, elébe vág az eseményeknek és megparancsolta, hogy vezérkara dolgozza ki Magyarország megszállásának tervét.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu