A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGON

Érkezés és szelekció

Egy túlélő visszaemlékezése 1945-ből.

Idézetek

Rudolf Vrba, a Kanada munkacsapat munkájáról és a transzportok érkezéséről: "És jöttek a vonatok, egyik a másik után, legalább kétszázat láttam a rámpáról, ahová be voltam osztva. A végén teljesen elfásult az ember. Lehettünk vagy kétszázan. Egyszerre világosság támadt, bekapcsolták a fényszórókat, a fényben látni lehetett az egész rámpát, meg a felsorakozó SS-eket, amint ott álltak egy sorban, úgy egyméterenként fegyverrel a kézben... A vagonok zsúfolásig tele voltak. Az emberek kikandikáltak a szellőzőnyílásokon, találgattak vajon miért is állhatott meg megint a vonat... Ekkor az ajtókat kinyitották, és az első parancs, amely elhangzott ez volt: 'Alle heraus!' Mindenki kifelé! És, hogy jobban megértessék magukat, az SS-ek bottal nagyokat húztak az elsőre, másodikra és így tovább."

Filip Müller, a Sonderkommando túlélője a szomjúságról: "Képzelje csak el a görögországi, a magyar, a korfui zsidókat, akik nem ritkán tíz-tizenkét napig is utaztak, étlen-szomjan, egyetlen csepp víz nélkül, ezek vagy útközben szomjan haltak, vagy már nem is voltak épelméjűek, amikor megérkeztek. Ezekkel egész más volt a helyzet. Ezt mondták nekik: 'Vetkőzzenek le, utána mindenki kap teát!' Ezek a zsidók olyan állapotban voltak az utazás megpróbáltatásai után, hogy semmi más nem érdekelte őket, csak inni akartak, inni, inni. Ezt a hóhérok is tudták. Minden előre be volt programozva, minden előre ki volt számítva. Mivel egyszer sem kaptak inni útközben, annyira le voltak gyöngülve, hogy szinte futottak a gázkamrákba. Valójában már akkor élőhalottak voltak, amikor megérkeztek. Képzelje el a gyerekeket, sírtak, rimánkodtak: 'Mama, könyörgök egy kis vizet!' És a felnőtteknek is ez járt az eszükben, hiszen akkor már több napja nem ittak. Őket értelmetlenség lett volna figyelmeztetni."

S. Zsuzsa, Auschwitz túlélője az érkezésről és a szelekcióról: "A késő esti órákban érkeztünk. Sötét volt. A vonat megállt. Vakító fény. Jöttek az SS-katonák, kiszállítottak minket a vagonból, mindent bent kellett hagyni. Sorban álltunk a vonat mellett. Én az édesanyámmal mentem karonfogva, de ahogy ott a vakító reflektorfényben, lökdösődés közben mentünk, egyszer csak éreztem, hogy édesanyámat elszakították tőlem. Valaki elrántotta. Másfelé terelték...Édesanyámat soha többé nem láttam."

Dr. Hans Münch, auschwitzi SS-orvos, aki megtagadta a szelektálást az SS vezetőkről és orvosokról: "Egyébként ha már a főnököknél tartunk: ne higgye, hogy mind elállatiasodott szadista volt. Voltak persze ilyenek is. De a legiszonyatosabb az egészben, hogy a vezetők között akadt, aki elhitte: jó és hasznos tevékenységet végez! Hogy az emberiség javát szolgálja az, ami Auschwitzban és másutt is történik. A többi pedig úgy tett, mintha elhinné ezt. Különösen nehéz a kérdés, ha orvosokról van szó...A propagandának itt rettenetesen fontos szerep jutott. De ne gondoljon holmi primitív propagandára. Évtizedeken át ható, tudományos mázzal bevont propagandáról beszélek...Hogy menthetetlen betegeknek, nyomorékoknak, agyalágyultaknak, akik szinte állati szinten élnek...valóságos jótétemény a halál."