|
A munkaképes magyar zsidók sorsa
Mivel a nácik később a dokumentáció nagy részét megsemmisítették, a táborba került magyar zsidók számát csak becsülni lehet: a transzportok átlag negyedét-ötödét, azaz körülbelül 80-100 ezer embert találtak munkaképesnek.
A férfiakat és nőket külön csoportokban a valódi tábori fürdőhöz, az ún. Szaunához vezették. Itt meztelenre kellett vetkőzniük, hajukat, szőrzetüket leborotválták. Ezt követte a rövid közös fürdés az őrök jelenlétében. Elvett ruháik helyett újat kaptak, legtöbbször a már megöltek levetett rongyait. A méret sem cipőnél, sem ruhánál nem számított, ezért a foglyok cserével próbáltak helyzetükön javítani.
Auschwitz volt az egyetlen tábor, ahol a foglyokat tetoválták. 1944-ben a nácik el akarták kerülni, hogy a foglyok ismerjék valódi létszámukat. Május 13-án a zsidó férfiaknál és nőknél is új, "A" betűvel kezdődő tetoválási szériát vezettek be, amely az 1-es számmal indult újra. (Ezt követte a nyáron indított "B" széria. Eközben a régi sorozatok is folytatódtak: ezen a napon a férfiaknál a 187882-es, a nőknél a 79424-es számot osztották ki.) Több tízezer magyar zsidót egyáltalán nem tetováltak, őket regisztráció nélkül más táborokba szállították dolgozni. Sokan kerültek az auschwitzi érdekszféra területén működő kisebb altáborokba, így a fürstengrubei és janinagrubei szénbányába, a gleiwitzi lőszergyárakba, a monowitzi (Auschwitz III) Buna-üzemekbe, a golleschaui cementgyárba, a rajskói és plawyi mezőgazdasági ültetvényekre. Kisebb csoportokat az auschwitzi főtáborba helyeztek.
A magyar transzportokkal különösen sok nő érkezett, mivel a magyar zsidó férfiak jelentős része munkaszolgálatos volt. A helyhiány következtében több mint 30 ezer magyar zsidó nőt a birkenaui tábor új, épülőfélben lévő táborrészébe (BIII) vezényeltek. Ezt a félig kész, ivóvízzel és csatornázással alig ellátott táborrészt a foglyok, a birkenaui átlaghoz képest is kirívóan rossz körülmények miatt "Mexikónak" nevezték. Az ide zsúfolt nők nagy részének ruha sem jutott: szakadt rongyokba, takarókba és hálóingekbe burkolták magukat.
Több ezren kerültek a férfi és női tranzittáborba (BIId, BIIc). 1944. május 16-án, az első magyar tömegtranszport érkezése előtt néhány órával a nácik megkísérelték felszámolni a birkenaui cigánytábort (BIIe). Kellett a hely a magyar zsidóknak. A 6 ezer cigány azonban megsejtette, mi vár rájuk, és az SS nagy meglepetésére ellenállást tanúsított. Botokat, késeket és köveket ragadtak. A megdöbbent SS-tisztek pár perces tanácskozás után lefújták az akciót. Nem kockáztathattak meg egy felkelést épp aznap, amikor megindult a magyar szállítmányok özöne. A következő hónapokban a németek fokozatosan más táborokba szállították a cigányokat, helyüket magyar zsidók foglalták el. Augusztus 2-án este 1408 munkaképes cigány férfit és nőt a buchenwaldi táborba szállítottak, a többieket, 2897 gyengét, beteget, öreget és gyereket az V. krematóriumban gázosították el. A holttesteket az épület mögötti gödrökben elégették.
A "Mexikó"-ban és a tranzittáborokban elhelyezett több tízezer nem regisztrált magyar foglyot az SS munkaerő-tartalékként használta. A hatékonyság igen gyenge volt. Ezek a foglyok sokszor hetekig, hónapokig egyáltalán nem dolgoztak, napjaikat az órákig tartó kimerítő létszámellenőrzések töltötték ki. Ha az Auschwitz-komplexumban vagy a Birodalom valamely más táborában dolgos kezekre volt szükség, az igényelt számú foglyot kiválasztották, tetoválták, és a munkahelyre szállították. A rossz körülmények és az éhezés miatt azonban sokan hamar végletesen legyengültek, megbetegedtek. Őket a heti rendszerességgel tartott szelekciók során szűrték ki. Ilyenkor meztelenül kellett elvonulniuk az SS-orvos előtt, aki a munkaképteleneket félreállította. A szelekció áldozatait teherautókkal a krematóriumokhoz vitték, és elgázosították. A kisebb csoportokra a takarékoskodó nácik nem "pazaroltak" gázt: őket az égetőkemencék melletti kivégzőteremben lőtték tarkón speciális, kis kaliberű pisztollyal. Az ilyen kivégzéseket a leggyakrabban Erich Muhsfeldt SS-törzsőrmester hajtotta végre.
A fogoly tisztségviselők (kápók, előmunkások, munkafelügyelők) a magyar zsidókkal is nagyon durván bántak. A legkisebb vétség is (késés az appellről, kiszökés a latrinába) a legbrutálisabb verést eredményezte. Az SS-felügyelőnők és a főleg szlovák zsidó női kápók a magyar zsidó nőket különösen kegyetlenül, gyakran teljesen ok nélkül bántalmazták. A visszaemlékezések szerint Margot Drechsler, Irma Greese és Maria Mandel SS-felügyelőnők voltak a legkegyetlenebbek. A kápóvá kinevezett magyar zsidók is hasonlóan verték társaikat, pozíciójukkal visszaélve elvették élelmüket, jobb ruháikat. A fogolytársaikkal esetleg emberségesen bánó kápókat hamar leváltották.
| |
|