A Höss-akció: a magyar zsidók kiirtása

 

A Sonderkommando sokat próbált tagjai, a láger többi túlélője, Höss parancsnok, az SS-őrség, az SS-orvosok és a tábori Gestapo tagjai egybehangzóan úgy vélték, hogy Birkenau történetének legvéresebb lapjai 1944 nyarán íródtak.

Az SS-orvosok napi 10-12 órát szelektáltak, az adminisztráció roskadozott a túlterheléstől. A gázkamrák állandóan tele voltak, a kemencék éjjel-nappal megszakítás nélkül üzemeltek. A hatalmas kémények nehéz, fojtó füstöt okádtak, éjszakánként méteres lángnyelvek csaptak ki rajtuk. Gyakori volt, hogy míg az egyik transzport halottait kivonszolták a gázkamrából, a következő csoportnak a szabadban kellett levetkőznie, miközben a rámpára már újabb szerelvény érkezett. Az áldozatok a fáradtságtól, éhségtől, de leginkább a szomjúságtól szenvedtek. A németek bátorító beszédeket tartottak, szabadkoztak a várakozás miatt, vízzel, levessel és kávéval kecsegtették az eltompult zsidókat. Többnyire sikerült is elterelni figyelmüket a körülöttük zajló eseményekről.

A vetkőzőben már többen sejteni kezdték, hogy a rájuk csukódó ajtók többé nem nyílnak ki. Két kárpátaljai ortodox zsidó megkérdezte a Sonderkommando teremben tartózkodó tagjaitól, hogy vajon eljött-e az idő a halál előtti bűnvalló ima, a vidduj citálásához. Amikor igenlő választ kaptak, társaikkal együtt imádkozni kezdtek, majd elővettek egy üveg vodkát, és követelték, hogy a különleges osztagosok igyanak velük az életre (le chaim). Ezután kérték őket, hogy bosszulják meg halálukat, és a zokogó sondereseket hátrahagyva méltóságteljes nyugalommal bementek a gázkamrába.

Bár az áldozatok túlnyomó többsége gyanútlanul lépett be a krematóriumok épületébe, több csoport is megpróbálkozott az ellenállással. Május 26-án éjjel több százan kitörést kíséreltek meg az V. krematórium zárt szektorából. A nagy erejű reflektorok fényében az SS-ek valamennyiüket agyonlőtték. Két nappal ezután hasonló, szintén sikertelen lázadásra került sor. Az esetekből tanulva Höss elrendelte, hogy a krematóriumok szögesdrót kerítésében ezután éjjel se kapcsolják ki az áramot. Egyes kisebb csoportok több alkalommal megtagadták az engedelmességet, és botokat, köveket ragadtak, de őket többnyire hazug, bíztató szónoklatokkal sikerült az SS-eknek megnyugtatni.

A magyar zsidók százezreinek folyamatos érkezése sosem látott megterhelésnek tette ki a náci emberirtás technikai evolúciójának csúcsproduktumait, a krematóriumokat. Bár nem sokkal korábban a kéményeket vaspántokkal erősítették meg, a kemencék béléseit kicserélték, mindez nem volt elég. A Höss-akció során bebizonyosodott, hogy a nagy költséggel csaknem egy évig épített krematóriumok nem képesek megbirkózni a feladattal. A gázkamrákban több embert öltek meg, mint ahányat a krematóriumok el tudtak égetni.

Moll, a krematóriumok parancsnoka ezért a Bunker 2 és az V. krematórium mögött halottégető gödröket ásatott. Az árkokban három sor halottat fektettek egymásra. A holttestekre benzint és alkoholt öntöttek, majd meggyújtották őket. Az égő testekből kiolvadó emberi zsírt gödrök középen ásott csatornák vezették el, majd vödrökkel kimerték, a halottakra locsolták, hogy azok jobban égjenek.

Egy, a gázosításokat felügyelő SS-orvos feljegyezte dr. Thilo véleményét, aki egy gázosítás után Auschwitz-Birkenaut a világ végbélnyílásának nevezte. Mások a pokolhoz hasonlították azt, ami a birkenaui megsemmisítő zónában 1942 és 1944 között megtörténhetett.

A Höss-akció során meggyilkolt magyar zsidók közül a legiszonyúbb sors minden valószínűség szerint azoknak jutott, akiket a krematóriumok telítettsége miatt a Bunker 2-höz hajtottak. A sonderesek által csak "máglyának" nevezett épület előtt Moll barátja, a magyarországi német származású Eckardt SS-Unterscharführer fogadta őket. Itt a nácik nem törődtek az áldozatok megtévesztésével: nem voltak virágágyások, megnyugtató feliratok, nem voltak tiszta vetkőzők, áltusolók. A szerencsétleneket állandó verés közepette kergették be a primitív fabarakkokba, ahol gyorsan levetkőztek. Ezután a potyogó vakolatú, szalmatetős házba hurcolták őket, ahol a gázhalál várt rájuk. A Höss-akció vége felé a Zyklon B-készletek fogytán voltak. Ekkor ezreket dobtak, hajszoltak bele élve a lángoló gödrökbe. Másokat agyonlőttek, a mesterlövész Moll gyakran a kegyelemlövést sem adta meg. Az erdő túloldalán, az V. krematórium udvarán várakozó csoportok döbbenten nézték a pár száz méterre a fák között sikoltozva menekülő, meztelen alakokat, ugyanakkor gyanakodva méregették a krematórium mögötti teret lezáró háromméteres sövénykerítést. Az SS-őrök fegyverrel fenyegették a kíváncsiskodókat. Nem láthatták, hogy a sűrű fekete füst az előző transzport áldozatainak égő testéből emelkedik a magasba. Bár az V. krematóriumhoz vitt magyar zsidók többsége az épületben halt meg, sokakra még szörnyűbb sors várt. Moll gyakran meztelen lányokat vezetett a kerítés mögé. Ott a gödör szélére állította és kényszerítette őket, hogy belenézzenek az égő holttestekkel teli lángtengerbe. Ha a megrettent nők a drótkerítéshez menekültek, Moll rájuk uszította kutyáját, majd a gödörbe lőtte őket. Mollnak nagy örömet szerzett, ha az anyjuk kezéből a vetkőzőben kitépett csecsemőket élve a fortyogó emberi zsírba dobta. Ezután a sonderkommandósokhoz fordulva így szólt: "Ma már eleget tettem a hazáért." Moll, aki gyakran hangoztatta, hogy ha a Führer megparancsolná, akkor még saját feleségét és gyermekét is elégetné, 1944 nyarán magyar zsidók százait ölte meg saját kezűleg. Szadizmussal keveredő szexuális perverziója még a náci hóhérok között is egyedülállóvá tette.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu