|
Halálmenetek
A csillagos házakat október 16-án több napra lezárták. A zsidók semmilyen indokkal nem hagyhatták el a házakat. A nyilas őrség sem élelmet, sem orvosokat, szülészeket nem engedett be a házakba. Előbb Eichmann és Vajna Gábor, a nyilas belügyminiszter, néhány nap múlva Veesenmayer és Szálasi kötöttek megállapodást a munkaerő átadásáról, azaz a deportálások megindításáról. A németek az osztrák-magyar határon az új birodalmi védőállás sáncainak kiépítésére akarták felhasználni a magyar zsidókat.
Október 20-tól szisztematikusan sorozták a lezárt csillagos házak lakói közül a 16 és 60 év közötti férfiakat és a 16 és 40 év közötti nőket. Előfordult, hogy 80 éves, beteg öregeket vagy gyerekeket is elvittek. Ezeket az embereket árokásó századokba szervezték, és Budapest környéki védművek kialakításán dolgoztatták. Az árokásók közül sokan meghaltak a nélkülözések és a nyilas őrszemélyzet brutalitása miatt. Napirenden voltak a kézigránátos és géppisztolyos kivégzések.
November 6-án elindultak a halálmenetek, melyek során az árokásó századok egy részét, és a csillagos házakban összefogdosott további ezreket nyugatra hajtották. A fő koncentrációs központ a Nagybátony-Újlaki Téglagyár óbudai telepén volt. Itt két-három napot töltöttek étlen-szomjan az időjárás viszontagságainak és a nyilasok kegyetlenkedésének kitett emberek, mielőtt gyalog útnak indultak a nyugati határszél irányába. Ekkorra ugyanis a szövetséges légi fölény következtében már nem állt megfelelő vasúti kapacitás a nácik és a nyilasok rendelkezésére. Ezért a kimerült, beteg, agyongyötört embereket gyalogmenetekben hajtották Hegyeshalom felé az országúton. A tervek szerint egy oszlop 8 nap alatt érte el a német (osztrák) határt. Bár elvileg a hatóságoknak az út során gondoskodniuk kellett volna az ellátásról, ez többnyire elmaradt. Az erejüket vesztett lemaradókat és az elfogott szökevényeket kivégezték. Mire egy-egy halálmenet elérkezett a magyar-osztrák határra, az életben maradt deportáltaknak általában jártányi erejük sem maradt, pedig itt erődítési munka, majd koncentrációs tábor várta őket.
A halálmenetek folyamán a semleges országok diplomáciai testületeinek tagjai, a pápai nunciatúra alkalmazottai, valamint a haluc cionista csoportok jelentős mentőtevékenységet fejtettek ki. Valódi és hamis, névre szóló és kitöltetlen védődokumentumokkal felszerelve követték a menetoszlopokat, és különböző ürügyekkel igyekeztek minél több embert kiemelni a sorból. A semleges országok és a Vatikán képviselői Szálasinál tiltakoztak a halálmenetek embertelenségei miatt. Ennek jelentős szerepe volt abban, hogy a nyilas hatalom két-három héttel megindulásuk után fokozatosan leállította a meneteket, és ehelyett megkezdte a fővárosban maradt zsidók gettósítását. November végén sor került még egy deportálási akcióra. Ekkor a diplomáciai oltalom alatt álló ún. "védett századokat" vagonokba zsúfolták a józsefvárosi pályaudvaron, és a nyugatra vitték. Az utolsó gyalogmenet december 11-én indult, ekkor az egyik budapesti toloncház 1200 lakóját hajtották a határ felé.
A több tízezer, Budapestről deportált zsidó mellett sok munkaszolgálatos alakulatot is a nyugati határszélre irányítottak. A halálmeneteket követően az osztrák határon összesen mintegy 50 ezer magyar zsidót adtak át a német hatóságoknak. A zsidók ezután erődítési munkákat végeztek rettenetes körülmények között, a német őrszemélyzet brutalitásának kitéve.
A kényszermunkásokat a felügyeletüket átvevő németek a kelet-ausztriai erődvonalon dolgoztatták. 35 ezer főt a Niederdonau erődvonal építésére vezényeltek. Őket a szlovákiai Pozsonyligetfalu és Kőszeg közötti kényszermunkatáborokba szórták szét, ahol brutális bánásmód és minimális ellátás mellett végeztek nehéz földmunkát. Több ezren itt pusztultak, köztük Szerb Antal, Halász Gábor irodalomtörténészek, Gelléri Andor Endre író, valamint Sárközi György költő is. Mintegy 15 ezer magyar zsidót irányítottak a Steiermark Nord erődvonalat építő munkatáborokba. Sokukat agyonverték, agyonlőtték, mások a betegségekbe és az éhségbe pusztultak bele. A halálmenetek és sáncmunka túlélői a Birodalom valamelyik koncentrációs táborába kerültek. Itt újabb szenvedések vártak rájuk
| |
|