A kamenyec-podolszkiji deportálás és az újvidéki mészárlás

 

1939 és 1941 között mintegy 10-20 ezer zsidó menekült Magyarországra Cseh- és Lengyelországból, Ausztriából, Németországból és Szlovákiából. Egy részük hamis papírokkal bujkált, mások bekerülve a Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) nyilvántartásába, internálótáborokban vagy szabadlábon voltak. 1941 tavaszán a visszacsatolt Délvidékről a magyar hatóságok tömegesen űzték el az ellenségesnek tekintett szerb lakosságot. A Szovjetunió megtámadása után valószínűleg ennek nyomán merült fel a hadsereg és a kárpátaljai adminisztráció vezetőiben, valamint a KEOKH egyes munkatársaiban az a gondolat, hogy a "hontalan", "rendezetlen állampolgárságú" zsidókat a magyarok megszállta ukrán területekre telepítsék át. Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa felkarolta az ötletet, és a megvalósításhoz megszerezte Horthy és Bárdossy hozzájárulását is. Július folyamán megkezdődött a "hontalan" (azaz magyar állampolgársággal nem rendelkező) zsidók összegyűjtése. A hatóságok elsősorban a fővárosban és Kárpátalján razziáztak. Gyakran előfordult, hogy magyar állampolgárságú, érvényes papírokkal rendelkező magyar zsidókat is letartóztattak. Az összegyűjtött embereket az 1944-es deportálások előképeként marhavagonokban, rendkívül mostoha körülmények között Kőrösmezőre szállították, majd innen több hullámban Ukrajnába hurcolták őket. A terület magyar, majd német fennhatóság alatt állt. Az akció során összesen mintegy 18 ezer embert telepítettek ki az országból.

A deportáltakat augusztus második felében átszállították Kamenyec-Podolszkij környékére. Itt legtöbbjüket a helyi zsidó lakossággal együtt augusztus 27-28-án Fridrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai legéppuskázták. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt. Másokat a nácik kényszermunkára hurcoltak, ahonnan soha nem tértek vissza. Sokan a helyi zsidó közösségeknél próbálták meghúzni magukat. A mészárlásokról a magyar kormányzat is tudomást szerzett, és több neves közéleti személyiség (Rassay Károly, Slachta Margit és mások) tiltakozott. A további kiszállításokat a térség irányítását átvevő németek erősen ellenezték, így az akció leállt. A deportáltak közül mintegy 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra, 15-16 ezren a tömegsírokba kerültek.

1942 elején az előző év tavaszán bekebelezett Délvidéken felerősödött a jugoszláv partizánok tevékenysége. Az ún. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai alakulatokkal együttműködve felszámolt egy partizáncsoportot. Az elszenvedett néhány fős veszteség megtorlásaként indított razziát kiterjesztették a környező községek polgári lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérkari ezredes, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőr százados vezette katonai és csendőr alakulatok január 20. és 23. között több száz ártatlan újvidéki lakost (köztük nőket, gyerekeket, öregeket) lőttek agyon a nyílt utcán, vagy géppuskáztak a jeges folyóba. A délvidéki "razzia" során a hivatalos magyar adatok szerint a honvédek és csendőrök 3340, zömében szerb civil polgárt gyilkoltak le, köztük 729 nőt és 147 gyermeket. A halottak között volt mintegy 700 zsidó is.

Az újvidéki események vihart kavartak a magyar politikai életben. Mások mellett az egykori fajvédő politikus, Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazdapárti politikus is követelte a bűnösök felelősségre vonását. A kormányzat a nyomás hatására hajlandónak mutatkozott a vizsgálat lefolytatására. Ez bebizonyította Grassyék bűnösségét, Horthy mégis megszüntette az eljárást. 1943 októberében, amikor Horthy és köre megpróbálta megszerezni a nyugati szövetségesek szimpátiáját, újra elővették az ügyet, amelyet egyébként Bajcsy-Zsilinszky folyamatosan igyekezett napirenden tartani. Az elkövetők hadbíróság elé kerültek, ám a négy főbűnös (Feketehalmy-Czeydner, Deák, Grassy, Zöldy) 1944 elején megszökött az igazságszolgáltatás elől, és Németországba menekült. Az itthon maradt vádlottak súlyos, 10-15 éves börtönbüntetést kaptak. A szökevények az ország német megszállása után visszatértek. Feketehalmy-Czeydner az SS-ben valaha szolgált legmagasabb rangú külföldiként SS-Obergruppenführer lett. Grassy SS-altábornagyi rangot kapott és a Hunyadi SS-hadosztály parancsnoka lett, Zöldy pedig csatlakozott a Gestapóhoz. A pert a német megszállás után újratárgyalták, az elítélteket felmentették. A háborút követően a bűnösöket felelősségre vonták, elítélték, majd kiadták Jugoszláviának, ahol egy újabb eljárás után kivégezték őket.

Magyarországon és a hadseregben az ártatlan civilek tömeges legyilkolása éppúgy újdonságnak számított, mint ahogy a háború alatti Európában az is példátlan volt, hogy ilyen magas rangú katonatisztek ellen tömegmészárlásért eljárást indítson a saját kormányuk.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu