|
A magyar hatóságok és a lakosság
A kollaboráns magyar kormány számára a zsidó vagyonok elkobzásával elvileg széles mozgástér nyílt. Az államkincstár ellentételezés nélküli hatalmas bevétele felvillantotta a szociális feszültségek enyhítésének, a támogatói bázis kiszélesítésének és a háborús kiadások további finanszírozásának a lehetőségét. Ennek megfelelően a Sztójay-kormány nagy lendülettel látott hozzá zsidóság kirablásához. A jog- és vagyonfosztó rendeletek közül a legfontosabb az 1944. április 14-én kelt 1600/1944. számú, "a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről" szóló kormányrendelet volt. Ez kimondta, hogy a zsidók kötelesek bejelenteni minden vagyonukat, kivéve a személyes használati tárgyakat, feltéve, hogy ezek összértéke nem haladja meg a 10 ezer pengőt. Az ingatlan (ház, lakás, bérelt föld, üzem) éppúgy bejelentési kötelezettség alá esett, mint minden ingóság: részvények, bankbetétek, műkincsek, ékszerek, bélyegek, de még a zsidó tulajdonban lévő ősállatcsontok is. A rendelkezés csak abban az esetben nem vonatkozott a házastársak és jegyesek jegygyűrűire, ha nem tartalmaztak drágakövet vagy igazgyöngyöt. Mindez a vagyon állami zár alá került.
A feloszlatott nem vallási jellegű zsidó egyesületek irattárát, könyvtárát és a műkincsek egy részét a Bosnyák Zoltán vezette Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet rendelkezésére bocsátották. Az egyéb ingó és ingatlan vagyon elméletileg a Zsidó Tanács kezelésébe került, a gyakorlatban azonban szélsőjobboldali egyesületek birtokába jutott. A zsidótörvények által évekkel azelőtt elrendelt, ám ténylegesen akadozva haladó "őrségváltás" 1944 tavaszán teljes mértékben megvalósult. Több tízezer munkahelyről elbocsátották a zsidókat, akik többé nem lehettek ügyvédek, színészek, állami alkalmazottak, de nem járhattak egyetemre sem. Gyors ütemben "árjásították" a zsidó vállalatokat, zárolták a zsidó boltokat, raktárakat, árukészleteket, fosztották meg iparengedélyüktől a zsidó kistulajdonosokat. Csak Budapesten 18 ezer boltot vettek el a zsidóktól, egy részüket nem zsidó konkurenseik kapták meg.
A "törvényes" rablások mellett nagy számban fordultak elő "törvénytelen" lopások is. Ebben élen járt a Hain Péter vezette Állambiztonsági Rendészet, amelyet a köznyelv "magyar Gestapo" néven emlegetett. Hain és emberei részt vettek a tömeges letartóztatásokban, és ezek során hatalmas zsidó vagyon került a kezükbe. Ennek nagyobb részét azonban nem adták át a pénzügyi hatóságoknak, hanem elsikkasztották. Lopásaik és rablásaik, hírhedté vált éjszakai tivornyáik miatt Haint 1944 nyarán leváltották.
1944 nyarán a kormányzat úgy döntött, hogy az óriási mennyiségű zsidó vagyon zárolása után felállít egy hivatalt az elkobzott javak kezelésére és ellenőrzésére. 1944. június elején hozták létre a Zsidók Anyagi és Vagyonjogi Ügyeinek Megoldására Kinevezett Kormánybiztos Hivatalát, amelynek élére vitéz Turvölgyi Albert pénzügyminisztériumi osztályfőnököt nevezték ki. Hasonló ellenőrző, kezelő funkciója volt a Zsidók Zár Alá Vett Műtárgyainak Számbavételére és Megőrzésére Kinevezett Kormánybiztos Hivatalának. Ezt Csánky Dénes festőművész, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum főigazgatója irányította. Megkezdődött az értékek kiárusítása, szétosztása és elárverezése. A háború miatt nélkülöző lakosság országszerte tömegesen igényelt zsidóktól elvett ruhát, cipőt, ágyneműt, bútort. Megindult a roham a lakásokért, üzletekért, árukészletekért. Virágzott a korrupció, mindennapossá váltak a lopások, önkényes foglalások. "A. zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt vagonban Lengyelországba, de a rendelő a helyén maradt. A. iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal. Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan" - írta naplójába 1944 nyarán Márai Sándor. A zsidók földjeinek, ingatlanjainak egy részét állami szociális intézményeknek (például társadalombiztosítás, Országos Nép- és Családvédelmi Alap) és kormányhű szervezeteknek (például Vitézi Szék) adták ingyen vagy igen alacsony áron. A kisebb házakat óvodának, orvosi rendelőnek rendezték be, a kiürült otthonokat orvosok és jegyzők kapták meg szolgálati lakásként.
A gettósítás és deportálás költségeit (fuvardíj, csendőrök napidíja stb.) a 157.880-as postatakarékpénztári számláról, azaz az elkobzott zsidó vagyon központi letéti számlájáról fedezték. Így vált a magyar holokauszt önfinanszírozóvá. A gettóba költözés előtt a csomagolásra a magyar csendőrség és rendőrség sokszor csak 5-15 percet engedélyezett, így számos magyar zsidó ekkor látta utoljára házát, földjét, állatát, bútorait. Miután a zsidókat elvitték, a lakosság gyakran széthordta a gazdátlanná vált értékeket. A gettókban és gyűjtőtáborokban a gazdagabbnak vélt zsidókat rendszeresen kegyetlen kihallgatásnak vetették alá. A zsidók egy része már ott elvesztette elrejtett és biztonságban hitt ékszereinek, készpénzének és egyéb értékeinek jelentős részét. A deportálás során a vagonokba zsúfolt, a nyári hőségben fuldokló, éhező emberek ékszereket ajánlottak a kísérő őrségnek. Cserében vizet, élelmet vagy csak a vagon ajtajának rövid kinyitását kérték. Könyörögtek, hogy végre szellőztethessenek, elvégezhessék szükségleteiket és kirakodhassák az útközben meghaltak holttesteit. Mire - általában Kassánál- a német őrség átvette a deportáltakat, a legtöbb magyar zsidónak már csak egy bőröndje, a rajta lévő ruhája, némi élelmiszere és néhány féltve őrzött ékszere, órája, értékes vagy kedves tárgya maradt.
| |
|