|
Eichmann terve
A megszállás után feltűnt Budapesten Himmler, az SS, és Kaltenbrunner, az RSHA főnöke is. Az utóbbi személyesen tájékoztatta Sztójayt a zsidókérdés megoldásának fontosságáról. A németek azonban nem tudták Magyarországra hozni az átfogó akcióhoz szükséges erőket. Ráadásul a fronthelyzet romlásával a deportálásokhoz szükséges vasútvonalak is veszélybe kerültek. Az általános elvárásokat Veesenmayer követ fogalmazta meg Sztójaynak, de a pontos terveket Eichmann dolgozta ki a belügyi vezetőkkel folytatott megbeszélések során. A tervezett intézkedéseket Endre és Baky terjesztette Jaross miniszter elé, aki a kormányüléseken képviselte azokat. Az Eichmann-Endre duó helyzetét megkönnyítette, hogy Horthy a zsidóellenes intézkedésekkel kapcsolatban szabad kezet adott a kormánynak és felhatalmazta, hogy rendeleti úton saját hatáskörében intézkedjék. Horthy gesztusa kétértelmű volt: bár a kormányzó így formailag mentesült a felelősség alól, a lépés csak a német és magyar nácik mozgásterét növelte, és a zsidók helyzetét rontotta.
A megszállást követően néhány napig csak a be nem tiltott újságok radikális antiszemita kampánya jelezte a változást. Eközben lázas megbeszélésekben öltött alakot a magyar zsidóság sorsát megpecsételő koncepció, amely lényegileg három fázisra bontotta a teendőket. Az első lépés a zsidók jogszabályi úton történő teljes elkülönítése a keresztény társadalomtól, ezt követi a nagyobb városokba való koncentrálásuk, majd utolsó fázisként elszállításuk. Azaz megjelölés és elszigetelés, gettósítás és végül a deportálás. Hosszas vita után Endre javaslatával szemben (ő az akciót Budapesten kezdte volna, mintegy lefejezve a magyar zsidóságot) Eichmann álláspontja győzedelmeskedett. Az deportálást a fronthoz legközelebb eső keleti és északi területeken (Kárpátalja, Felvidék, Észak-Erdély) kezdték, az ország középső, déli és nyugati részén folytatták. Eichmann úgy vélte, hogy így a vidéki intézkedések elől a gazdag, befolyásos zsidók csak a fővárosba menekülhetnek és utolsó lépésként egy többnapos hatalmas razzia során Budapesten sikerül majd mindenkit elfogni. Az akciót élénk antiszemita sajtókampánynak kellett kísérnie, megakadályozva a többségi társadalom esetleges fellépését a zsidók oldalán. Ezzel egyúttal a zsidókra nehezedő nyomást is fokozni lehetett, ami a német és magyar hatóságok folyamatos, megnyugtató hazudozásával együtt az ellenállást is hatékonyan akadályozta. A siker érdekében egyaránt fontos volt, hogy a zsidók ne sejtsék, mi vár rájuk, a nem zsidó lakosságot pedig ne érdekelje az üldözöttek sorsa.
| |
|