A magyar lakosság reakciói

 

Az Eichmann-féle Sondereinsatzkommando maroknyi csoportja kivitelezhetetlennek látszó feladatot tűzött maga elé: majdnem 800 ezer magyarországi zsidó gettósítását és deportálását. Magyarországon a németek mégis fölülmúlták minden korábbi európai "eredményüket". Április közepén, azaz kevesebb, mint egy hónappal megérkezésük után, megkezdődött a vidéki zsidóság gettósítása. Újabb egy hónappal később, május 15-én elindultak a deportáló vonatok. Nyolc hét múlva a fővárosiakon és a munkaszolgálatos századokban lévőkön kívül nem voltak már zsidók Magyarországon. Könnyű belátni, hogy a magyar hatóságok aktív közreműködése és a magyar lakosság túlnyomó többségének passzivitása nélkül mindez nem lett volna lehetséges.

A magyar lakosság nagy része tétlenül szemlélte zsidó honfitársainak meghurcolását és deportálását. Csak egy elenyésző kisebbség szegült szembe a "végső megoldás" magyarországi szakaszával. Hasonlóan alacsony volt azok száma is, akik tevőlegesen, a zsidók feljelentésével, fizikai bántalmazásával kivették a részüket a holokausztból.

Magyarországon a gettósítás és a deportálás idején nem került sor olyan antiszemita kitörésekre, mint például Vilnóban vagy Lembergben. Nem voltak pogromok, a gettókat és lakóikat nem rohanták meg vérszomjas helyiek. Ugyanakkor dán példára nem bontakozott ki lakossági ellenállás, amikor a szomszédban élő zsidókat kiűzték otthonaikból, gettókba és gyűjtőtáborokba, majd a pályaudvarokra kísérték őket.

A nem zsidó többség aktivitása sem az üldözöttek mellett, sem ellenük nem öltött tömeges méreteket. Ezrek bújtatták el zsidó barátaikat, írtak felháborodott leveleket és kétségbeesett kérelmeket a hatóságokhoz. Más ezrek feljelentették irigyelt zsidó szomszédaikat, gyűlölt főnöküket, vetélytársukat. Tízezrek jártak gúnyolódni a gettók palánkjaihoz, vagy nézték zajos elégedettséggel a pályaudvarra kanyarodó tömeget. A nagy többség, százezrek és milliók, ezalatt zavartalanul élték életüket, dolgozni jártak, és nem foglalkoztak a körülöttük folyó tragédiával.

A közömbösségnek számos oka volt. Az 1919-1920 óta tartó, szakadatlan antiszemita propaganda és közbeszéd a lakosság nagy tömegeivel elhitette, hogy minden baj okozói a zsidók. 1918 és 1944 között nemzedékek nőttek fel abban a tudatban, hogy a zsidó más, a zsidó: ellenség. Az egymást követő zsidótörvények 1938 után hozzászoktatták a magyar társadalmat annak gondolatához és gyakorlatához, hogy a zsidók másodrendű állampolgárok, velük szemben szinte minden megengedett. Fontos tényező az anyagi érdekeltség is. A gettósítással és deportálással párhuzamosan a zsidók vagyonát az egész országban lefoglalták, és egy részét a helyi lakosságnak juttatták. Így sokaknak még akkor is kedvezett a deportálás, ha egyébként egyáltalán nem kívánták az elhurcoltak halálát. A zsidók "távozásával" ingyen vagy nagyon alacsony áron hozzá lehetett jutni a szomszéd boltjához, állataihoz, rendelőjéhez, árukészletéhez, házához, lakásához. Több gettót a kiürítés utáni órákban kifosztottak. Sokszor előfordult, hogy a helyiek még a hatósági szétosztás előtt rátették kezüket a zsidók értékeire. Persze voltak, akik segítő szándékkal tették mindezt, és - amennyiben a deportált hazatért - hiánytalanul visszaadták a javakat. Természetesen sokszor megtörtént az is, hogy a teljesen kifosztott, családját vesztett túlélő hiába kérte vissza jogos tulajdonát.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu