Zsidóság az újkorban

 

A török hódítás nyomán feldarabolódott ország három részében a zsidóknak más-más sors jutott osztályrészül. Erdélyben általában nyugodtan élhettek és dolgozhattak, sőt Bethlen Gábor fejedelem külföldről is hívott be zsidókat. A török hódoltsági területeken a hagyományos oszmán vallási politika volt jellemző: mindaddig, amíg a nem muzulmánok - köztük a zsidók is - megfizették a rájuk rótt adót, nyugodtan élhettek. Ezzel szemben a királyi Magyarország jelentéktelen lélekszámú zsidóját gyakran üldözték, néhány városból kitiltották őket. A 17. század végén, a Habsburg Birodalom győzelmes törökellenes háborújának harcai során a zsidó közösségek eltűntek Magyarországról. Hamarosan megindult azonban a zsidók újabb betelepülése. A nyugati bevándorlásban jelentős szerep jutott annak, hogy a cseh és morva területekre vonatkozóan III. Károly (1711-1740) rendelettel korlátozta a zsidók családalapítási szabadságát. A keleti bevándorlás erős lökést kapott, amikor 1772-ben Galíciát a Habsburg Birodalomhoz csatolták. A felvilágosult Habsburg uralkodó, II. József (1780-1790) engedélyezte a zsidók számára az addig általában tiltott földművelést, egyes elzárt kereskedelmi és ipari foglalkozásokat, és megnyitotta előttük a városok nagy részét. II. József egységesítő, németesítő és világiasító elképzelései természetesen a zsidókra is vonatkoztak. A "kalapos király" igyekezett rászorítani őket a világi oktatásra, a német nyelv használatára, a német nevek felvételére. A 18. század a zsidóságon belül is jelentős változásokat hozott. A felvilágosodás eszméi a zsidó közösségeket is megérintették: fellazították az addig zárt hagyományokat, és utat nyitottak a 19. századi egyenjogúsítási (emancipációs), beilleszkedési (integrációs) és beolvadási (asszimilációs) folyamatoknak.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu