|
A kommunista diktatúra időszaka
1945 és 1948 között zajlott Magyarországon a kommunista diktatúra fokozatos kiépítése. A magyar kommunisták a megszálló szovjet hadseregre támaszkodva egyeduralomra törtek. 1947 májusára törvénytelen és erőszakos eszközökkel felőrölték legfőbb ellenfelüket, az 1945-ös választásokon elsöprő, 57 százalékos győzelmet arató Független Kisgazdapártot, majd 1947-ben csalással megszerezték a választási győzelmet. 1948 második felére a Magyar Dolgozók Pártja néven egyesült kommunista és szociáldemokrata párt ellenfél nélkül maradt. Szovjet támogatással, Sztálin elvárásainak megfelelően megszületett az egypártrendszer. Magyarország betagozódott a Szovjetunió érdekszférájába, megkezdődtek a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett totális kommunista diktatúra évei.
Az 1945 és 1948 közötti években a magyar zsidók nagy része érthetően a baloldali pártok felé fordult. Az újraéledő antiszemitizmus ellen a legkövetkezetesebb harcot a kommunistáktól és a szociáldemokratáktól várták. A zsidók nagy számban léptek be ezekbe a pártokba. A Horthy-rendszer apparátusában kompromittálódott hivatalnokok egy részét elbocsátották, ám az újjászervezett közigazgatásban szükség volt a munkaerőre. Ezek a pozícióik így megnyíltak a zsidók előtt, akiket az előző rendszer kiszorított az állami szolgálatból. Sokan bosszúvágyból léptek a rendőrség kötelékébe, hiszen meg akarták torolni családtagjaik, szeretteik halálát. A hatóságok egyik legfőbb célja a háborús bűnösök kézre kerítése és elítélése volt, ezért előszeretettel támaszkodtak a rendőri apparátus zsidó tagjaira, akiknek nyilvánvalóan sem bűnös múltjuk, sem a gyanúsítottakkal fenntartott privát kapcsolataik nem voltak. Számos túlélő abból a megfontolásból vált elkötelezett kommunistává, hogy a proletariátus nemzetközi uralmával egyszerűen meg fog szűnni a zsidókérdés és az antiszemitizmus. Így sok zsidó került az államapparátus fontos pozícióiba és az erőszakszervezetekbe. Ez, illetve a kommunista vezetésben helyet foglaló zsidók nagy száma a társadalom egy részében azt a téves képzetet keltette, hogy a kommunista diktatúra nem más, mint zsidó bosszú a holokausztért. Emellett nem múlt el nyomtalanul a két világháború közötti (szélső)jobboldali propaganda, amely igyekezett a zsidóságot és a kommunizmust összemosni.
Az így gondolkodók nem vették figyelembe, hogy a kommunista diktatúra éppúgy sújtotta a zsidók túlnyomó részét, mint minden más magyart. Az 1944-ben kirabolt zsidók háború után (esetleg) visszakapott üzleteit, vállalkozásait az államosítás következtében néhány évvel később az állam újra elvette. A háborút követő időszakban nemegyszer halálos áldozatokat is követelő zsidóellenes zavargások törtek ki az ország bizonyos pontjain, így például Ózdon, Kunmadarason, Diósgyőrben, Sajószentpéteren, Makón. Ezeket esetenként éppen a helyi kommunisták szították, kampányt indítva a "feketegazdaság haszonélvezői" ellen. Tömegbázisának kiszélesítése érdekében a kommunista párt a háború után számos egykori alacsony rangú nyilast (ún. "kisnyilasokat") fogadott a soraiba. A kommunista diktatúra időszakában a koncepciós perek nem kímélték a zsidókat sem. Több, a holokauszt során kiemelkedő bátorságot tanúsító hitközségi vezetőt (például Stöckler Lajost és Domonkos Miksát) letartóztatták, és megkínozták. Külön szívességet téve Wallenberg szovjet elrablóinak, Rákosiék azt a képtelenséget is bizonyítani kívánták, hogy a svéd diplomatát Stöckler és Domonkos lőtte le az ostrom napjaiban. A diktatúra Rákosi Mátyás vezetésével 1953-ban - a moszkvai kezdeményezést követve - látványos anticionista, antiszemita perekre készült. Sztálin 1953 márciusi halála után azonban Moszkvában elálltak az antiszemita perektől, így ezek Magyarországon is elmaradtak.
A holokausztra és az azt követő évek megpróbáltatásaira a maradék zsidóság különböző válaszokat adott. Volt, aki a keserű tapasztalatok hatására cionista lett, és Palesztinába (1948-tól Izrael) távozott. Mások is a kivándorlást választották, ám inkább Nyugat felé (Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Kanada) indultak. 1957-ig mintegy 60 ezer magyar zsidó hagyta el az országot. Az itthon maradtak közül sokan megpróbáltak mindent elfelejteni, zsidóságukról és az őket ért traumáról még gyermekeiknek sem beszéltek. A zsidó vallásos élet nagyon visszaszorult, de a nehézségek ellenére megmaradt.
| |
|