A magyarországi zsidóság egyenjogúsítása

 

Az 1848-1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdeti alapköveteléseinek egyike volt a törvény előtti egyenlőség, amely a zsidókra is vonatkozott. A kérdés rendezése egészen a szabadságharc végéig elhúzódott, részben a városi polgárság ellenállása miatt. Több városban zsidóellenes pogromok robbantak ki, majd egy ideig megakadályozták, hogy zsidók belépjenek a nemzetőrségbe. Ennek ellenére több ezer "mózeshitű magyar" harcolt az osztrák és orosz seregek ellen, és sokan anyagilag is támogatták szabadságharcot. 1849 júliusában az országgyűlés végül kimondta a zsidók egyenjogúsítását. A zsidók jelentős részvételét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megtorlást irányító császári tábornok, Haynau táborszernagy több város zsidóira külön, kollektív pénzbüntetést is kiszabott a "lázadásban" való aktív részvételéért. (A beszedett összegeket később Ferenc József oktatási célokra visszaadta a magyar zsidóságnak. Ebből jött létre az európai hírű Országos Rabbiképző Intézet Budapesten.) A megtorlás azonban nem ért véget: sok zsidót halálra ítéltek, másokat börtönbe zártak, mintegy ezer zsidó honvédet erőszakkal besoroztak a császári hadseregbe.

Az 1867-es kiegyezést követő jogalkotás csaknem maradéktalanul egyenjogúsította a zsidókat. Ettől fogva a zsidók izraelita vallású magyar állampolgárok lettek. Az izraelita felekezet azonban változatlanul nem "bevett", pusztán "elismert" jogállással rendelkezett. Bevett vallásnak csak a keresztény felekezetek minősültek. Az eltérő státusz következtében tilos volt az áttérés a keresztény vallásról a zsidóra (prozelitizmus), és nem engedélyezték a vegyes házasságot, azaz megkeresztelkedési kötelezettséget írtak elő az izraelita fél számára. Ezen kívül elismert vallásként az izraeliták anyagi hátrányt is szenvedtek, mert így nem kapták meg az államtól a bevett felekezeteknek járó vallási és oktatási támogatást. A gyakorlatban ez a helyzet legtöbbször a házasodás terén jelentett problémát. A liberális politikai erők ezért a kérdést összekötötték az egyház és az állam szétválasztását célzó egyházpolitikai törvények elfogadásával, azaz például a polgári házasság kötelezővé tételével. Hosszú politikai harcot követően a liberális Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt, 1895-ben az országgyűlés törvényt hozott az izraelita vallás bevett vallássá nyilvánításáról (1895:XLII tc. "Az izraelita vallásról"). Ezzel Magyarországon maradéktalanul megvalósult a zsidók polgári és vallási egyenjogúsítása.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu