Felelősségre vonás, megtorlás

 

A szovjet és román hadsereg által elfoglalt területeken újjászerveződött a magyar állam. 1945 februárjában feloszlatták a szélsőjobboldalinak minősített szervezeteket, köztük valamennyi nyilas pártot, a MOVE-t, az ÉME-t, a Volksbundot és a kormánypártot is. A háborús bűnösök felelősségre vonásának kötelezettségét a szövetségesek és az új magyar állam között létrejött 1945. januári fegyverszüneti egyezmény is előírta. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány döntést hozott a népbírósági rendszer felállításáról. Ennek lényege az volt, hogy az új igazságszolgáltató testületekben a hivatásos jogászok mellett az öt legfontosabb, újjáalakult párt (a Független Kisgazdapárt, a Polgári Demokrata Párt, a Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt) által delegált küldöttek is szerepet kaptak. A szervezett bíráskodás kezdeteit néhány népítéletszerű kivégzés jellemezte. Budán még folytak a harcok, amikor 1945 januárjában a már felszabadult Pesten, az Oktogonon két kegyetlenkedő keretlegényt nyilvánosan elítéltek és felakasztottak egykori munkaszolgálatosok tanúvallomásai alapján.

A háborús bűnösök letartóztatása és kihallgatása az új rendőrség politikai rendészeti osztályának feladata volt. A későbbi neve után ÁVO-ként (Államvédelmi Osztály) közismertté szervezetbe csak elkötelezett antinácikat, a Horthy-rendszer megbízható ellenfeleit vették fel. Márpedig a nácik és a magyar kollaboránsok által halálra ítélt zsidók ezeknek a kritériumoknak teljesen megfeleltek. Közülük sokan a rendőrség kötelékébe lépve érthető örömmel segítették a nyomozásokat, amelyek a családjuk meghurcolásában és meggyilkolásában részt vevők ellen folytak. Emellett az ÁVO-t egy zsidó származású illegális kommunista, Péter Gábor vezette. A társadalom egy részének szemében úgy tűnt, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonása nem más, mint a zsidók bosszúja.

A perek körülbelül 60 ezer embert érintettek, ebből mintegy 27 ezret (45 százalék) marasztaltak el háborús és népellenes bűnökben. 1948. március 1-jéig 322 halálos ítélet született, 146 főt ki is végeztek. Köztük volt - mások mellett - Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, kormányaik számos tagja, valamint két korábbi miniszterelnök, Imrédy Béla és Bárdossy László is. Kivégezték a magyar zsidóság elpusztításában főszerepet játszó "deportációs triót", Endre Lászlót, Baky Lászlót és Ferenczy Lászlót. Halálra ítéltek számos olyan háborús bűnöst, egykori kerettagot és nyilas pártszolgálatost is, akik saját kezükkel gyilkoltak. A népbíróságok tevékenysége erkölcsi elégtételt jelentett az üldözötteknek, ám erős, főleg kommunista politikai befolyás alatt állt. Működésük a bűnösök felelősségre vonása mellett arra is irányult, hogy a Horthy-rendszer egészét, és ezzel a két világháború közötti időszakhoz kapcsolódó politikai erőket, azaz a kommunisták riválisait diszkreditálja. A népbíróságok tevékenysége tisztán jogi és eljárási szempontból sokszor problematikus volt. A jogszabályok szerint a Volksbund egyszerű tagjai és a Waffen-SS-be besorozott magyarországi németek automatikusan potenciális háborús bűnösöknek számítottak, tekintet nélkül arra, hogy önként vagy kényszer hatására léptek-e be ezekbe a szervezetekbe, alakulatokba. Hasonló eljárás vonatkozott számos hivatalnokra, akit Szálasi hatalomra kerülése után előléptettek, akár elkövetett valamit, akár nem. Előfordult, hogy megverték és hamis vallomásra kényszerítették a vádlottakat. A kommunisták hatására egyes perek inkább a Horthy-rendszert, mint a vádlottakat akarták elítélni, és a kommunista sajtó és a pártvezetés gyakran nyomást gyakorolt a bírákra. Mindezek ellenére a népbíróságok rendkívül fontos szerepet játszottak azzal, hogy megtorolták a legjelentősebb bűnöket. A népbíróságok 1950-re megszűntek, ám szórványosan ezt követően is voltak háborúsbűnös-perek. Az utolsó ilyen eljárásokra a hatvanas évek végén került sor. 1967 júniusában az egykori zuglói nyilasközpont kegyetlenkedő pártszolgálatosait vonták felelősségre. 1970 nyarán Szemes Mihály, az 1944-ben számos gyilkosságot elkövető nyilas fegyveres kivégzésével zárultak le a perek.

A magyar háborús bűnösök felelősségre vonása meglehetősen széles körű és mélyreható volt, ugyanakkor például Bulgáriához viszonyítva mérsékelten szigorúnak minősíthető. A balkáni országban ugyanis a kommunista erők a pereket jövendő politikai ellenfeleik kiirtására használták fel, és minden ötödik ítélet halálos volt. Több mint kétezer, a cári rendszer támogatójának nyilvánított embert végeztek ki, nagy részüket hamis vádak alapján. A magyar gyakorlat viszont következetesebb volt, mint a német vagy az osztrák, ahol a "nácitlanítás" aktuálpolitikai okokból hamar elakadt: ha a hitlerizmus évei alatt kompromittálódott valamennyi bírót, rendőrt, hivatalnokot és propagandistát felelősségre vonták volna, az új államigazgatás összeomlik. Magyarországon teljesen hiányzott a baloldali fegyveres ellenállás tagjainak olyan leszámolásszerű, tömeges "ítélkezése" a háborús bűnökkel és kollaborációval vádolt személyek fölött, mint amilyenre Franciaországban, Olaszországban és Jugoszláviában sor került. Ezekben az államokban a partizánok több tízezer embert egyszerűen kivégeztek (köztük például Mussolinit és szeretőjét). A kollektív bűnösség morálisan és jogilag egyaránt igazolhatatlan tétele alapján viszont kitelepítettek az országból 200 ezer magyarországi németet. Összességében a magyarországi megtorlás és felelősségre vonás mértéke a norvégiai, dániai és hollandiai példákhoz hasonlítható.

   
Jognyilatkozat Linkek Támogatóink degob.hu bphm.hu