Embermentők Magyarországon

 

1944-1945-ben sok ezer magyar nem volt hajlandó tétlenül nézni zsidó honfitársai kálváriáját. Helytállásuk, bátorságuk éles ellentétben állt a magyar társadalom többségének általános közönyével. Az alábbiakban csak néhány példát ragadunk ki a holokauszt alatti egyéni embermentés történetéből.

Néhány elszánt ember már a gettósítás időszakában megpróbált tenni az üldözöttekért. Kassán Takács István asztalos elrejtett egy zsidó családot, ám tettére fény derült, és védenceit deportálták. Takácsot éppúgy letartóztatták, mint a csornai gettóból zsidókat megszöktető Dreisziger-házaspárt is. Matyasovits István és felesége a szabadkai gettóból hozott ki egy kisgyermeket, akit a helyi árvaház jóindulatú munkatársa segítségével hamarosan örökbe is fogadtak. A nyilas hatalomátvétel utáni időszakban a fővárosban és környékén tömegessé vált az embermentés. A mentésből, bújtatásból számos különböző hátterű és foglalkozású, ám egyaránt jó érzésű, bátor magyar kivette a részét. A szobrász Ferenczy Béni és neje éppúgy rejtegetett üldözötteket, mint például Gátiné Schultz Anna gyári munkásnő, Zsindely Ferenc, a Kállay-kormány egykori minisztere, Ottlik Géza író vagy Kovács Sándor tisztviselő. Varga József nyomdai munkás kilenc zsidónak nyújtott menedéket az otthonában kialakított rejtekhelyen. Szalkai István tizenhat üldözöttet bujtatott saját lakásán annak ellenére, hogy ekkor már az életével játszott, aki segítséget nyújtott a halálra ítéleteknek. Dusák Antal pestszenterzsébeti munkást zsidók bujtatásáért végezték ki, akárcsak Prebrich József zuglói cipészmestert, és ugyanez lett a sorsa Berki József cigányzenésznek is. Helyenként kollektív szolidaritási megmozdulásokra került sor: a bajai lakosság a helyi hatóságok felszólítására élelmiszerrel és ruhával látta el a városba szörnyű állapotban beérkező bori munkaszolgálatosokat. A győri kekszgyár munkásai feltörték a katonai készleteket, és a nyugati határszél felé vonuló zsidók közé szórták a kekszet.