|
A magyar zsidóság embervesztesége
1941 és 1945 között a magyar zsidóság mintegy kétharmada elpusztult. Az 1941-es népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós sikerek nyomán megnövekedett országban. A zsidótörvények ekkor mintegy 100 ezer keresztény vallású magyar állampolgárt is zsidónak minősítettek. A munkaszolgálat, a kamenyec-podolszkiji deportálás és az újvidéki vérengzés több tízezer emberéletet követelt, így a német megszállás előestéjén 760-780 ezer számított zsidónak Magyarországon. 1944 tavaszán-nyarán mintegy 450 ezer, az év november-decemberében körülbelül 50 ezer zsidót deportáltak a magyar és német hatóságok. Az országhatáron belül a nyilas terror ezrek, a Birodalomban az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor és a több száz koncentrációs és munkatábor százezrek életét követelte.
1941-ben a trianoni Magyarország vidéki területein 216.507 izraelita élt, 1946-ban 42.124. A pusztulás itt 78,3 százalékra rúgott. A főváros zsidósága 52,3 százalékos veszteséget szenvedett. Különösen sok gyermek, fiatal, illetve idős ember halt meg a holokauszt során: vidéken a hatvan év feletti korosztályt 90,7, a 20 év alatti generációt pedig 87,4 százalékos veszteség érte. A fővárosban ezek a számok: 31,1 és 54,6 százalék.
A trianoni országterületen 1939-ben 704 hitközség létezett, 1946-ban 263 (102 neológ, 146 ortodox és 15 status quo ante). A következő években az elvándorlás, az állami nyomás és a tradicionális életforma felbomlása miatt számuk fokozatosan csökkent. Kárpátalján a háború előtt mintegy 400 hitközség működött, 1946-ban húsz, 1950-ben már csak négy.
A magyar zsidóságot és a magyar társadalom egészét a holokauszttal pótolhatatlan veszteség érte.
| |
|