Kiürítés és a felszabadulás

Éjfél felé lehetett az idő, midőn hatalmas robbanások, vakító fények, gépfegyverek kereplése felriasztanak álmomból. Ajtó csapódását hallom, rohanó léptek távolodnak a betonfolyosón. Kiugrok ágyamból, tudni akarom, mi történik körülöttem? Felszakítom szobánk ajtaját, a kazánteremben égnek a lámpák! Az SS.-ek szobáinak ajtói kitárva, hirtelen távozás jele.

Nyitva van a krematórium nagy kétszárnyú tölgyfaajtaja is. Sehol senki az őrök közül! Pillantásom az épületet körülvevő őrtornyokra téve. Nyolc hónap óta most látok először üres őrtornyokat.

Visszarohanok szobámba, felverem társaimat és gyorsan öltözködni kezdünk a nagy útra! Az SS elmenekült! Egy percig sem maradunk e helyen, ahol nyolc hónap minden órájában vártuk a biztos halált! Az oroszokat nem várhatjuk be, mert nem tudjuk, nem kerülünk itt visszavonuló SS. utóvédek kezei közé? Ha itt találnak, biztosan végeznek velünk!...

Áthaladunk a kapun, utunkban nem tartóztat senki. Szinte hihetetlen számunkra a gyors fordulat. A talpig fehérbe öltözött kis birkenaui erdőn vezet keresztül az utunk. Annyi millió halálbainduló útján megyünk. Elhaladunk a zsidórámpa hóbatemetett sínei mellett. Eszembe jutnak a millió ártatlanok, kik itt szálltak le vonatjaikról. Itt búcsúztak szomorú pillantással a jobboldaliak a baloldaliaktól és csupán időrendi kérdés volt, de elpusztultak valamennyien...

Fekete tömeg áll a tábor kapuján kívül. Menetoszlopban vannak. Parancsra várnak, hogy induljanak. Háromezerre becsülöm a foglyok számát. Gondolkozás nélkül közéjük állunk...

Éjjel egy óra körül jár az idő. Az utolsó SS. is elhagyja a tábort. Becsukja vaskapuját. A tábor világítását egy, a kapu mellett levő központi kapcsolóval kioltja. Birkenau, az európai zsidóság nagy temetője sötétségbe borul.


Részlet Nyiszli Miklós visszaemlékezéseiből. A deportált orvos Mengele mellett dolgozott Birkenauban.