Árjásítás

 

A náci párt 1920-as 25 pontos programja több helyen is követelte a zsidó vagyonok legalább részleges kisajátítását. Ezek után meglepő, de 1933 és 1938 között Németországban a nácik mégis sokkal többet törődtek a zsidók állásainak megszerzésével, mint a vagyonuk elkobzásával, azaz az "árjásítással". A korlátozások következtében 1935-re a zsidók a kereskedelmen kívül gyakorlatilag minden munkaerőpiaci szektorból kiszorultak. Ottani pozíciójukat azonban még a Birodalmi Bank elnöke és a gazdasági miniszter is védte. Arra figyelmeztették a fanatikus nácikat, hogy csak a kereskedelem nyugalma és zavartalansága óvhatja meg az ott dolgozó "árják" állásait, és biztosíthatja a gazdaság normális működését. 1938 előtt a zsidó vagyonokból leginkább az emigrációra készülők javainak áron aluli felvásárlására szakosodott magánszemélyek részesedtek.

Persze a német állam is részt követelt a profitból és ez egyben arra is magyarázatot ad, hogy a felsőbb állami és pártszervek miért ellenezték a zsidók elleni erőszakos fellépést. 1933-ban megegyezés született a zsidó szervezetek és a német kormány között. Ez egyszerre segítette a nácik által támogatott kivándorlást, a hazájukat elhagyni szándékozók vagyonának eladását, ugyanakkor kímélte a német devizaállományt, és ráadásul külföldi piacot biztosított a német áruknak. Az ún. "Haavara" ("transzfer", "átvitel" - héber) lényege az volt, hogy a Palesztinába kivándorló zsidók csak meghatározott összeget vihettek magukkal. Többi pénzüket egy külön számlára utalták, amelyről a Palesztinába érkező német áruk ellenértékét fizették ki, a kivándorló zsidók pedig csak később kapták vissza pénzüket. Mindez zsidó körökben persze sok vitához vezetett, hiszen a náci gazdaság burkolt finanszírozása nem volt összeegyeztethető a német áruk ellen a világ több országában meghirdetett bojkottal. A nyilvánosság előtt a világzsidóság bűneit ostorozó náci vezetés viszont titokban éppen a nemzetközi zsidó szervezetekkel üzletelt.

Az Anschlusst követően a zsidóság kifosztása az egész Birodalomban felgyorsult. 1938 áprilisában a zsidókat kötelezték tulajdonuk bejelentésére, júniusban rendeletben határozták meg a "zsidó vállalkozás" fogalmát. Júliusban elrendelték a zsidó brókercégek, ingatlanirodák, házasságközvetítők, utazási és befektetési tanácsadó irodák bezárását. Az intézkedések hatására novemberig a német és osztrák zsidóság teljes vagyonának 15-20 százalékát elveszítette. Bécsben például 17 ezer zsidó üzlet közül a hatóságok 12 ezret bezárattak. Az árjásított értéktömeg jelentős részben az állami költségvetésbe került, de az egyes vállalatok megszerzésével a zsidókkal konkurens osztrák és német cégek százai, magánemberek ezrei is vagyonhoz jutottak. Mindez azonban a náciknak nem volt elég.

A zsidók teljes kifosztására vonatkozó döntés 1938. november 12-én született meg Berlinben egy olyan tanácskozáson, amelyen a Kristályéjszaka pusztításait akarták felmérni. A találkozón Hermann Göring birodalmi marsall elnökölt, a gazdasági vezetőkön kívül jelen volt Goebbels propagandaminiszter és a Gestapót irányító Heydrich is.

A megbeszélés kezdetén Heydrich megérttette a dühöngő Göringgel, hogy a zsidókat nem lehet egyszerűen átzavarni a határon. Ehelyett Eichmann eredményeire hivatkozva elérte, hogy egy, a bécsihez hasonló kivándorlási központ Berlinben is kezdje meg működését. Érvelése szerint az árjásítások következtében hamarosan sok ezer zsidó kerül nyomorúságos körülmények közé. Ezeket a nincsteleneket egyik ország sem fogja befogadni, tehát kivándoroltatásuk csak Eichmann módszere révén érhető el: a gazdag zsidóknak drágábban kell eladni a külföldi valutákat, a szegény zsidók kivándorlását pedig ebből a haszonból lehet finanszírozni. Heydrich egyúttal kívánatosnak nevezte, hogy a zsidókat valamilyen megkülönböztető jel viselésére kötelezzenek, hiszen a rendőrség csak így fogja tudni szemmel tartani őket. Szóba került a zárt gettók létrehozása is.

Göring a Kristályéjszakán a szétvert zsidó üzletek kirakatai miatt nehéz helyzetbe került osztrák és német biztosító társaságok terheinek könnyítésére 1 milliárd márkás büntetést rótt ki a német zsidóságra "a német Birodalommal szembeni ellenséges magatartása miatt". A gazdasági vezetők tanácsára előírták, hogy a zsidó kiskereskedések szüntessék be tevékenységüket. Elrendelték, hogy a kereskedelmi kamarák kezdjék meg a zsidó üzletek és árukészletük értékesítését az árja konkurencia körében. A zsidóknak letétbe kellett helyezniük kötvényeiket és részvényeiket a Gazdasági Minisztérium helyi kirendeltségénél.

A tanácskozás eredményeként az árjásítás folyamata az egész Birodalomban felgyorsult és 1941-re a német, osztrák és cseh zsidóktól szinte minden tulajdonukat elvették. Eichmann 1939 elején kivándorlási irodát nyitott Berlinben, majd a megszállt Prágában is. A háború kitörésével a zsidók kivándorlása gyakorlatilag lehetetlenné vált, ráadásul az elfoglalt lengyel területekkel zsidók milliói kerültek német uralom alá.